Akkoriban a kikapcsolódni vágyó budapesti polgárok már hozzá voltak szokva a fura, olykor rémisztő teremtményekhez. Városszerte ismerték a Liget különféle bódéit és előadótermeit, köztük a Fényes Gyula-féle The American Weltshau-t. Ezeken a helyeken olyan közismert egyének léptek fel mint Hemperger Boriska, a száznegyven kilós óriásbaba, Háromfülű Boldizsár, no meg Maud, a kar és lábnélküli ember. Ezenkívül gyakran láthatta a közönség Lilly Butterfly-t, a tetovált nőt, valamint Hedi Kosch-t, kinek egyik fele fiú, a másik pedig kamaszlány volt, és persze ott volt még az ötméteres hajú nő is.
Lajcsika azonban valamennyiüket túlszárnyalta különlegességével. Hiszen, ahogy Fényes impresszárió úr mondá vala, Lajcsika egyszerre volt ember s madár. Eme tény igen nagy rémületet keltett a Ligetbe járókban. Ott volt ugyan Okkultusz, a beszélő fej, róla azonban – a tőle frászt kapó kisgyerekek kivételével – mindenki tudta, hogy csak bűvésztrükk. Madárfejű Lajcsika más volt. Ő nem holmi trükk volt. A madárfejjel született gyermek története a Városliget különlegességre éhező közönsége számára nagyon is hihető volt. Nem is csoda, hogy – Fényes impresszárió legnagyobb örömére – már Lajcsika első fellépése alkalmából is telt ház volt.
Az aznap a The American Weltshau-ba bepréselődött közönség előtt Fényes impresszárió előadta Lajcsika történetét. Eszerint egy kis vidéki faluban bukkant rá, ahol Lajcsika egy igen szegény, hatgyermekes családban jött világra hetedikként. Fényes – korabeli showman módjára – egyből be is mutatta a nézőtéren helyet foglaló tisztes polgároknak Lajcsika első sorban ülő anyját és testvéreit.
Ezt követően az impresszárió úr néhány tárgyat mutatott fel. Egy apró kis pléhkanalat és egy hasonló méretű villácskát. Miközben a két kis evőeszköz igen nagy álmélkodást kiváltva kézről-kézre járt a közönség soraiban Fényes elmondta, hogy ezeket az aprócska tárgyakat Lajcsika szülei készíttették egy ügyes kezű mesteremberrel, mégpedig azért, hogy Lajcsikának legyen mivel apró kis csőrébe helyeznie étkezésekkor a számára elkészített falatkákat. Ekkor elfojtott női sikolyok hangzottak fel, és néhány meglett férfiember is elpityeregte magát.
Az evőeszközök után egy kötött sapka járt körbe, melyet édesanyja direkt Lajcsika számára készített. A sapka meglehetősen aprócska volt, és az édesanya elmondása szerint a kis Lajcsika fejmérete születése óta semmit sem változott. Az ugyanolyan apró mint volt, pedig már 6 éves szegényke. Az anya mondandóját velőtrázó sikoly szakította félbe. Az egyik hölgyvendég ugyanis, aki alaposan szemügyre vette a parányi sapkát egyszer csak egy szürke színű madártollat pillantott meg benne.
A sírással küzdő közönség közt körbe járt egy parányi kendőcske is. Fényes elmondása szerint ezt a kendőt Lajcsika azért volt kénytelen az arcát eltakarva hordani, mert a vele egykorú gyermekek gyakorta csúfolták a madárcsőre miatt. Ennek azonban ma már vége, mondta Fényes, majd bejelentette, hogy örömhírrel szolgálhat közönsége számára. Madárfejű Lajcsikát ugyanis – az ő, azaz Fényes személyes közbenjárására – egy külföldi orvoscsoport megműtötte és csőrét valamint tollazatát sikerrel eltávolították. Az egyetlen amivel nem tehettek semmit – tette hozzá Fényes – az Lajcsika feje volt, az továbbra is olyan parányi mint egy madáré. Fényes ezt követően színre hívta Lajcsikát.
Nyílt a függöny és betipegett Madárfejű Lajcsika. A közönség egy része sikoltozni és sírni kezdett. A rémült anyák eltakarták mellettük ülő gyermekeik szemét. A férfiak közük sokan tenyerükbe temették arcukat és úgy zokogtak. A színpadon egy hatéves forma, igen vézna, kilátszó csontozatú gyermek állt. Magassága ugyan megegyezett hasonló korú társaival, azonban a feje testmagasságához képest igen piciny, valóban madárszerű volt.
Miután a nézők döbbenete némiképp elült, Lajcsika táncolni kezdett, majd dalokat énekelt, és verset is mondott. A produkció évekig telt házat, és biztos megélhetést biztosított. No nem Lajcsika, hanem Fényes Gyula direktor úr számára. (Fényes egyébként még Párizsban hallotta a madárfejű ember legendáját és ehhez kapóra jött neki az akkoriban igen ritka, manapság
kisfejűségnek – microcephaliának – nevezett születési rendellenességgel világra jött Lajcsika.) Néhány év múlva az előadás iránti érdeklődés alábbhagyott, és így az már nem termelt kellőképpen „fényes” profitot Fényes Gyula számára. Ezért az impresszárió úr Lajcsikát – diszkréten fogalmazva – páros lábbal szélnek eresztette.
Madárfejű Lajcsika élete hátralevő részét egy koszos, omladozó alagsori lakásban töltötte. Néha étellel, ritkábban pénzzel segítették régi artisták és mutatványosok akik még korábbról ismerték őt. Nyilvánosan csak ritkán mutatkozott, hiszen testalkata és torz feje miatt mindenütt csak kirekesztettségben volt része.
Története kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy ő és fentebb már említett társai (a Dömper Ellák és a Háromfülű Boldizsárok) olyanok voltak a kor közönsége számára, mint napjaink kereskedelmi televízióinak nézői számára a celebek. Hogyha valaki megépítene egy időgépet, és elhozná korunkba Madárfejű Lajcsikát nem kétséges, hogy hamarosan világszenzációként, mintegy sztárként lenne tálalva valamelyik országos lefedettségű kereskedelmi televíziócsatornán. Rögvest elindulnának az olyan műsorok mint a „Madárfejű Lajcsika feleséget keres”, „Madárfejű Lajcsika a Való Villában”, vagy akár a „Madárfejű Lajcsika a Maunika-showban”. Ahhoz sem fér kétség, hogy miután a televíziónézők lelkesedése alábbhagyna és a nézettségi mutatók esnének, korunk impresszáriói, a kereskedelmi tévék szerkesztői és vezetői ugyanúgy dobnák félre Lajcsikát, mint ahogy a nem túl fényes erkölcsökkel rendelkező Fényes Gyula tette, és Madárfejű Lajcsika ugyanolymódon szegényen, magára hagyatva halna meg még viszonylag fiatalon mint anno.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése